Soha nem éreztem magam ennyire rosszul. A fejem lüktetett,a torkomban pedig..le sem tudom ìrni mit éreztem..mintha égne. Bementem a fürdőbe és ittam egy kis vizet. De nem segìtett,csak fulladni kezdtem tőle.
És akkor villant be először a gondolat: VÉRT AKAROK.
Annyira égetett ez az..ez az éhség. Mégis mi van velem? Nem bìrtam magammal,úgy éreztem,ha rögtön nem jutok vérhez kiszáradok. Nem tudtam hová,de kimentem az ablakon. Automatikusan az erdő felé mentem. Ami itt történt azt máig sem tudom felfogni. A mozdulataim gyorsabbak lettek,az érzékeim erősebbek. Jobban hallottam és jobban láttam. Majd már csak arra,lettem figyelmes,hogy egy mókus teste elhal a kezemben. Én tettem ezt vele. Én..megöltem őt és kìszivtam az összes vérét. Akár csak egy..VÁMPÌR.
Ahogy erre gondoltam az állkapcsomba kìnzó fájdalom nyilalt. Sokkal nagyobb fájdalom volt mint amit eddig éreztem. Fájt,égetett,és egyre jobban.
-Nem! Nem bìrom!-sikìtottam. Sìrni kezdtem. Csak ültem ott és zokogtam.
-Jajj,drágám. Annyira sajnállak.-hallottam egy hangot. Pont azt a hangot, ami álmomban Shikié volt. Fel néztem és nem hittem a szememnek. Előttem állt. Előttem állt a fiú, akiről álmodtam. A fiú akinek kék szemét nem tudtam kiverni a fejembol.
-Mi történik velem?-néztem rá könyörgő szemekkel. Magam is meglepődtem azon,hogy nem tartok tőle..sőt bìzom benne. Felém lépett egyet és kinyújtotta a kezét.
-Ki vagy te?-kérdeztem és önkéntelen megfogtam a felém nyújtott kezet.
-Sokkal inkább számìt az,ki vagy te.-mondta, mikor egy kidőlt fához vezetett. Leültünk. Az égő fájdalom és az éhség elmúlt. Bár most amúgy sem igazán érdekelne. Sokkal fontosabb,hogy megtudjam. mi történik velem mostanában.
-Mondj el mindent.-néztem rá határozottan. Bizonytalannak tünt és elveszettnek. Felállt és zaklatottan sétálni kezdett.
-Attól tartok, ha elmondom az igazat csak még nagyobb veszélybe sodorlak mint amibe most vagy.-mondta. A hangja ideges volt ám mélyen éreztem benne,hogy valamitől nagyon fél. Valamitől ami valójában nem is őt akarja..valamitől aki rám vadászik.
-Lisander!-hogy miért mondtam ezt a nevet, az máig rejtély számomra.
-Mit mondtál?-nézett rám döbbenten.
-Figyelj!-álltam fel én is néztem vele szembe.-Nem tudom ki vagy te. Nem tudom ki az a Lisander, de az utóbbi időben nem vagyok önmagam, és tudni akarom miért.
-Nem változtál semmit.-mosolyodott el..inkább erőltette. Leültem és magam mellé mutattam a fa tönkre.
-Halljam.
Leült és beszélni kezdett:
-Te, Yui Cross, az egyik leghatalmasabb vámpìr kìrály lánya vagy. Az én nevem Shiki. Shiki Sakamaki. Az apád a bátyámnak Lisandernek igérte a kezed,de ő nem akar mást minthogy megigya édesanyád és a te véredet is,hogy olyan erőre tegyen szert, ami senkinek nem volt. Egy nappal az esküvőtök előtt felment a kastélyotokba. Megölte az anyádat. Az apád amikor még élt. Kimenekìtett téged. A hátsó kertben már ott vártam én apámmal. Lisander birtokolja anyád erejét,és az apád a lelkemre kötötte,hogy védjelek meg. Elhoztalak a nevelő szüleidhez, és az egész életed nyomon követtem. Ám most Lisander megtalált. Az erő ami benned lakozik, kezd felébredni. Meg kell bosszulnod anyádat, és megölni Lisandert.-döbbenten néztem rá. Vámpìr vagyok? Hercegnő? És az igazi szüleim halottak? Mi féle erő van bennem? Én vagyok bolond,vagy a fiú aki mellettem ül? Miért nem emlékeztem erre? Miért nem tudtam mi történt a szüleimmel? Miért? Miért? Annyi kérdést tudtam volna feltenni neki. De abban a pillanatban egy hang sem jött ki a számon,csak azt éreztem,hogy sìrni fogok. Probáltam visszatartani, de a könnyeim patakként eredtek a szememből. Shiki átölelt én meg csak zokogtam. Zokogtam azért amit most hallottam, zokogtam mindenért ami az utóbbi pár napban történt.
Nem tudom ez utóbbi pontosan mikor történt. Mostanában élőhalottnak éreztem magam. Nem sokat beszéltem a barátaimmal, és nem igazán jártam el otthonról. Vámpìrokról és mindenféle misztikus dolgokról olvastam a neten és a könyvtárban.
-Yui-mondta egy ebéd szünetben a legjobb barátom Peach.-Mi van mostanában veled?
-Nem tudom.-sütöttem le a szemem. Tulajdonképpen akkor esett le mit is csináltam..az utóbbi héten, vagy hónap volt?
-Látod,-riasztott fel a gondolataimból megint Peach.-Most is az a bamba arc, és csak meredsz magad elé, mintha valami holdkóros.
-Peach.-néztem rá érdeklődve.-A Halloween-party ugye most pénteken lesz?
-Igen.-lepődött meg a kérdésemen.
-De ez,hogy jön ide?
-Meg kell szerveznünk. A Sakamaki kastélyban.-mondtam.
-Biztos, hogy ott?- Ha eddig nem nézett tök hülyének, má biztos. De ő Peach..neki mindent elmondok..erről is tudnia kell.
-Figyelj, ma este hatkor találkozzunk a kastély előtt.-mondtam és elkezdtem matatni a cuccaim között..vagyis inkább összepakolni őket.-Most mennem kell.-álltam fel.
-Yu.-kiáltott utánam Peach. De nem fordult vissza. Beszélni akartam Shikivel. Nem csak a partyról. Részletek kellettek..a múltamról..nem volt elég amit az erdőben mondott. Mindent tudni akartam..MINDENT.
Amikor a kastély elé értem kissé megrémültem. Egy hegyről néztek le a magas, sötét tornyok a városra, és most,hogy itt álltam előtte immár rám is. Az erkélyeken ijesztőbbnél ijesztőbb vizköpők.
-Miért kell minden régi kastélynak ilyen, réginek és ijesztőnek lenni?-tettem fel a kérdést,csak úgy magamnak. El sétáltam a hatalmas kovácsolt vas kapuig és szélésre tártam azt. Csikorogva tárult fel. Tovább haladtam a szintén magas ajtó felé. Közben a körülöttem levő dolgokat néztem. A kert kihalt volt. Itt-ott egy kevés zölddel,de az is inkább, csak sárgászöld volt. Az udvar közepén egy hatalmas szökőkút állt. Amikor a lépcső elé értem felnéztem a hatalmas fa ajtóra, és legszivesebben, vissza fordultam volna, beültem volna a kocsimba és hazáig meg sem álltam volna. De ehelyett felléptem az első fokra majd a másodikra és a fa ajtót is szélésre tártam.
-Helló!-kiáltottam. De belül rettegtem a választól.
-Yui.-mondta..inkább hörögte valaki. Akkor láttam meg Shikit az ajtóval szemben levő magas lépcsőn. Alig állt a lábán. A gyönyörű kék szemek, most vörösen égtek, az ingje végig volt tépve és ömlött a testéből a vér.
Az arca meggyötört volt, de láttam a szemében, hogy eszméletlenül vágyott valamire.
-Nem kéne itt lenned.-mondta.-Itt nem vagy biztonságban.
-Te ne velem törödj!-szaladtam oda hozzá, hogy az ablak melletti kanapéra segìtsem,de amint olyan közel értem,hogy elérjen, hatalmasat lökött rajtam.
-Menj innen!!-ordìtotta ugy, hogy az egész hág visszhangzott, én pedig leszédültem a lépcsőről. Amikor leértem, feltápászkodtam, de valami érdekes szag csapott meg, azelőtt még soha nem éreztem ilyet. Nem is tudtam hirtelen mihez hasonlìtani...de aztán rájöttem ez az én vérem szaga volt. A lábám vérzett. Shiki égő szemét rám szegezte.
-Fuss!!-kiáltotta.-Fuss,mìg tudom uralni!!
Az ajtó felé rohantam, de abban a pillanatban szinte leugrott a lépcsőről és már az ajtóban is volt. Egyik kezét neki támasztotta,hogy ne tudjam kinyitni.
-Meg tennéd azt az apró szivességet,hogy sikìtasz?-nézett rám, az a báj, és kedvesség eltűnt a szeméből, helyét át vette a vágy, a gonszság és a sóvárgás.Megijesztett..rettegtem..
A kezét félre löktem, és futni kezdtem fel a lépcsőn. Ő pedig röhögni kezdett. Bárhová mentem hallottam, tőle visszhangzott a kastély, a szìvem lüktett, szinte kiugrott, csak futottam, és egy cél lebegett előttem, hogy kijussak innen.